Puch László eladta a Szabad Földet Mészáros Lőrincnek
A lap, illetve a kiadóhoz tartozó többi újság a Mediaworks-höz került.
A lap, illetve a kiadóhoz tartozó többi újság a Mediaworks-höz került.
És közben új újságot is szerzett, már a Szabad Föld is az övé.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa huszonnyolc helyi és körzeti rádiónak ítélt meg összesen 75,3 millió forintot. A közleményükből az is kiderül, miért nem hosszabbítják meg a két, nem kormányközeli, de a leghallgatottabbak közé számító országos rádió engedélyét.
Az igazgatóság csütörtöki határozatával az OPUS Global Nyrt. megszerzi a Mészáros Építőipari Holding és a Mátrai Erőmű többségi tulajdonát, apportálja a Kall Ingredients Kft.-vel szemben fennálló követeléseket, és értékesíti médiavállalkozásait – utóbbiak most indulhatnak el Liszkay Gábor és Vaszily Miklós alapítványa felé, mely a kormányhoz közel álló televíziókat és rádiókat olvasztja magába.
Folytatódott a Mészáros-lapok zuhanása, az elmúlt két évben a vásárlók majdnem 22 százalékát veszítették el a lapok.
Új vezérigazgató-helyettest igazolt a Magyar Posta. Katona Viktor Iván menedzseri tapasztalata magában foglalja a Népszabadság bezárását.
A 444 információi szerint még idén átveszi Andy Vajnától a TV2 Média Csoport Zrt. irányítását Mészáros Lőrinc egyik nagyvállalata. A HVG hetilap által már két hónapja megjósolt tranzakcióval párhuzamosan a filmügyi kormánybiztos lapjai is a korábbi felcsúti polgármesterhez vándorolnak.
Mindegyik megyei lap oldalán ott virít a miniszterelnök keddi bejelentése.
Egyetlen holdingba épülnek be a kormányközeli médiumok, amelyeket Liszkay Gábor, a Mediaworks elnök-vezérigazgatója felügyel majd – írja a 444.hu.
Átalakul a Nemzeti Együttműködés Rendszerének médiabirodalma, a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mediaworks megveszi az Inform Média Lapkiadó Kft.-t.
A bejegyzett név valamilyen médiavállalkozásra utal, de fő tevékenysége a vagyonkezelés lesz.
A leköszönt felcsúti polgármester érdekeltségébe tartozó Mediaworks megkezdi az egykori Népszabadságot kiadó cég végelszámolását.
A Mediaworksnél pr- és marketingigazgatói tisztséget betöltő Kázmér Judit korábban a PLT-s lapokat tömörítő cég ügyvezetője is volt.
Jelentősen csökkent a kormánypárti tulajdonosokhoz került megyei újságok példányszáma. Az adatokról beszámoló Népszava szerint sok újságíró menekülne a szerkesztőségekből, de vidéken szinte lehetetlen nem kormánypárti médiumnál elhelyezkedni.
Az egykori felcsúti polgármester által bekebelezett Mediaworks a bíróság szerint a Munka Törvénykönyvét megsértve bocsátott el két szerkesztőt a Fejér Megyei Hírlaptól.
A kormánypárti sajtó pedig bőszen bólogat, vagy úgy tesz, mintha mi sem történt volna.
Folytatódik az úthengerre hasonlító kommenttörlő akció a Mediaworksnél: egy nap alatt ismét tucatnyi, a megyei lapok Facebook-oldalán megjelenő "tartalmakkal" szemben kritikus hangot megütő hozzászólást tüntettek el.
Két héten át lehet majd fizetés nélkül hozzájutni a Mediaworks gondozta Heves Megyei Hírlaphoz egy most induló akció keretében. Az ingyenes időszak április 3-án kezdődik, mit ad isten, épp a választások előtti hajrában.
A menekültellenes propaganda ellenére is egy szír orvost választottak az év emberének a Békés Megyei Hírlap olvasói.
A Zaol.hu tett közzé egy, a nagykanizsai kórháznak címzett köszönőlevelet.